Elérhetőségek

Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzata

hivatal@hernadnemeti.hu
3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38.
Telefon:
(46) 594 226
(46) 594 220
(46) 594 221
Fax: (46) 594 227

_____________

Hernádnémeti Alapszolgáltatási Központ

(családsegítő szolgálat, IKSZT, gyerekház)

 

csaladgondozo2015@gmail.com

3564 Hernádnémeti, Petőfi u. 85.

Telefon:

(46) 594 248

 

____________________________

Számlaszámok:

 

Eljárási illeték 12035803-00118869-00500006
Iparűzési adó 12035803-00118869-00600003
Késedelmi pótlék 12035803-00118869-00800007
Gépjárműadó 12035803-00118869-01600006



Hírlevél

Érdemes feliratkozni, mert
Hernádnémeti legfrissebb
híreit tőlünk tudja meg
elsőként! Iratkozzon fel
e-mail címével és kövesse
az utasításokat! Köszönjük!

 E-mail címe

Hernádnémeti rövid története


Hernádnémeti honfoglalás kori település, a honfoglaló magyarok vezérszállása volt. A községből honfoglalás kori agyagedény is előkerült, melynek mérete, alakja, formája arra utal, hogy Hernádnémeti az Aba nemzetség birtoka volt. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt ez a terület is állandó testvérharcok szintere. Emiatt a község egy időre teljesen elnéptelenedett, majd újra benépesült I. László uralkodása alatt.

Hernádnémeti összetett név: az első tag (Hernád) nevét a Hernád folyóról kapta. A község a folyó bal partján fekszik. A Hernád szó történelmi hagyományokat őriz, amely még a honfoglalás korát is megelőzi. Történelmi szempontból névváltozatai igen érdekesek. A rómaiak földrajzíróinál összefolyás, a germánoknál ágas-bogas, a szlávoknál feketevár, a XIII. század közepe táján kelt királyi adománylevelekben Herrad változatban él. A XVI. századból fennmaradt pápai tizedlajstromok pedig Herna néven is említik. A Hernád folyó nevének különböző alakjai tehát arról tanúskodnak, hogy a vármegye déli és délnyugati részén római, germán és szláv népek éltek a honfogalalás előtt.

A második tag (németi) elnevezésének története vitatott. Az egyik elgondolás szerint, amely csak a nép körében él, a "németi" elnevezést egy honfoglalás kori vezérről kapta. A második változat szerint a honfoglalás előtti lakói germánok voltak, akiket itt találtak a magyarok. Egy harmadik lehetőség is ismert, mely szerint IV. Béla erre a területre németeket telepített, és akkor ragadt rá a németi elnevezés. Ez tűnik a legvalószínűbbnek.

A falu Szent István idejében belviszály következtében elpusztult, s később I. László telepített ide lakosságot. A tatárjárás idején ismét elpusztult. IV. Béla német telepeseket hívott e vidékre, akik ma már mind elmagyarosodtak.
A községnek szerencsés fekvése, a Bánáttal vetekedő szántóföldje, a Hernád mögötti hatalmas tölgyes erdőség és pompás erdei legelők a lakókat csakhamar jómódhoz segítették, úgyhogy a tatárdúlást hamarosan kiheverve, a környékbeli községek között az első helyet foglalta el. Az  1400-1500-as években, mint Hernád-Nempti várost emlegetik az egykori okmányok.

1527-ben Zápolya-birtok volt. Ferdinánd király Thurzó Elek tárnokmesternek adományozta, majd Thurzó György és Ferenc birtokolták. 1541 január 3-án Serédi Gáspár kapta.
Az 1526-os katasztrófa községünkre is siralmas hatással volt. Az alföldön átözönlő töröknek szabad prédája. Fekvésénél fogva úgy a barátságos, mint ellenséges jövő-menő hadaknak állandó átjárója. Sem Egervár, sem Diósgyőr, sem pedig a tokaji vár oltalmat nem nyújthatott lakosságának. Az Ónod felől ömlő török ellenállás nélkül portyázhatott Hernádnémetin keresztül Kassáig. Hogy minden ilyen alkalommal "bekapta a deftert" (törökadó) kegyetlenül, az embertelen sarcolásokkal, ennek sok nyomát találjuk. A lakosságnak szemrevalóbb részéből, a férfiakból és lányokból nagyon sokat fűztek rabszíjra.
1567-ben a községet porrá égették, az itthon találtakat legyilkolták, a fiatalokat Törökországba hurcolták, hogy a legkitűnőbb harcosokat neveljék belőlük, a janicsárokat, a módosabbakat pedig sokszor vagyonokat érő váltságdíjért bocsátották csak szabadon. Különösen ebben az időben (a tatár időben is) nagy jelentőségű volt a községünk lakosságára a szomszédos Bükk-hegység is. A Szeleta barlang, a Büdöspest, s a többi kisebb és nagyobb barlang nemcsak a kőkorszakban adott hajlékot és menedéket az embernek a vadállatok ellen, hanem a tatár és török korszakban is nagyon sok hernádnémeti és Bükk-környéki lakosnak volt menedéke a legkegyetlenebb és legvérengzőbb vadak ellen, saját fajtái ellen. Az ez időtájt még létező szentléleki monostor és gyönyörű gótstílű temploma a Bükk-hegység leghangulatosabb magaslatán sok helyi lakosnak, anyának, csecsemőnek adott hajlékot az embertelen törökdúlások idején. Áldott még ma is a vörös (pálos) barátok emléke, kik tíz-tizenötöd magukkal a zárdából már nem egyszer kiszoruló és a forrás körül táborozó ezernyi tömegét a környék lakosságának fáradhatatlan buzgalommal vigasztalták és ápolgatták. E kedves kolduló barátok kordélya bizony sokszor elégtelen volt az éhező kielégítésére. Mikor a törököknek egy portyázó rablócsapata a szentléleki hegy monostorát kirabolta, lerombolta, istenes lakóit, a nép "barát"-ait legyilkolta, egy fokkal még szomorúbb lett a vidék képe, mert az elviselhetetlen, sanyarú világban vigasztalóikat és bátorítóikat veszítették el.
Az 1567-es török dúlás gyászos nyomai fel egészen Uporig meglátszottak. A hernádnémeti lakosság visszaszállingózva tapasztalni kezdte, hogy teljesen magára van hagyatva. Oltalmat sem a királyi seregektől, sem pedig az erdélyi fejedelmek hadaitól nem kaptak, sőt, az átvonuló hadak nagyon sok pénzébe kerültek. A királyi fiskus emberei az adót rováskor szigorúan behajtották, súlyos volt a dézsma is, de még időközönként a török is látogatását tette. Szegény népet tehát egyrészről a "rovás", másrészről a kegyetlen "defter" állandóan sorvasztotta. Sokszor azzal sem volt tisztában, hogy kinek engedelmeskedjen. Ha a királyi seregeknek hódolt be, akkor az erdélyi fejedelmek vagy a török haragudott meg, és viszont. Állandóan két, sőt három kő között morzsolódott.

1634-ben, mikor Rákóczi György és Bethlen Erdély birtokáért "huzalkodtak", Rákóczi, hogy megtartsa magának a számottevő hernádnémetiek segítségét, felruházta őket a (colonocalis obligationis loco) „szállásbeli kötelezettség" kiváltságával. Minden telek egy jól felfegyverzett lovast, a házas zsellér pedig egy kellően felszerelt gyalogost tartozik kiállítani háború idején (ami pedig úgyszólván mindennapos volt) annyiszor, ahányszor úgy hozta magával a parancs. Ugyanezt megkapták a szomszéd községek is, Hidvég és Gesztely. Ez nagy előny volt, mert hiszen ezáltal egy egész kis hadsereg verődhetett össze veszély idején. Ezért is Lúc és Kesznyéten körül kimagasló dombokon fából jó magas őrtornyokat készítettek haranggal ellátva, hogy a betört ellenség közeledését kongatással adják hírül. A kongatás szavára voltak kötelesek összegyülekezni az erre a célra épített dombos helyeken. A vészhírt dombról dombra továbbították egészen Szerencsig. (Ezek a mesterségesen épített dombok még ma is léteznek és tévesen kunhalmoknak, vagy a népvándorlás idejéből eredő temetőknek gondolják őket). Így a vészkongatás szavára összeverődve kötelesek voltak a Rákóczi javak felprédálását meggátolni. Ki tudja hányszor sikerült a rabló hordákat tűzhelyeiktől - így közös erővel távoltartani. E haranggal ellátott fatornyos vészjelzőktől hívják még ma is a vidéket "Harangodnak".
A környék három nagyközsége Hernádnémeti, Hidvég és Gesztely tudatára ébredve annak, hogy legtöbbször saját vitézségükre hagyatottak és vérszemet kapva a hordák fölötti gyakori fölényük miatt, lassan-lassan vindikálni kezdték maguknak azokat a jogokat, melyeket a szabadhajdúk élveznek. A dézsmát megtagadták, a "paraszti terheket" viselni nem akarták, sőt a máshonnét menekülő jobbágyoknak is menedéket adtak, ami igen nagy krimen volt. Sőt oly nagy volt az önbizalmuk, hogy "kezdték magukat bizonyos elkülönözött szabad államnak mutatni az országban". A három községnek közös hadnagya volt, ki Hernádnémetiben székelt. A vármegye joghatóságát megtagadták, a fő emberek intézkedéseit nem tartották be, sőt behódoltak a töröknek. Ezért a renitenciáért a soproni országgyűlés 1635-ben ráncbaszedte őket. A karok és rendek tapasztalván, hogy a szabad hajdúvárosokon kívül a tiszáninneni felsőrészekben Zemplén vármegyében is a töröknek behódolt egyes helységek, név szerint Hernádnémeti, Hidvég és Gesztely szabad hajdúvárosok módjára kezdenek viselkedni", megrendszabályozta őket és a közterhek viselésére ismét köteleztettek.
Ez az intézkedés azonban nem igen tetszhetett Hernádnémeti és társai hajdúhelységeknek, mert válaszul az egri törököket hívták be, kikötve, hogy nekik semmiféle bántódásuk ne legyen. A törökök a hívásra jöttek is, de a kikötést nem respektálva elsősorban e három hajdúhelységet foglalták el a szomszédos környékkel együtt, azon a címen, hogy védelmük alá veszik. Erre a protektorátusra azonban kegyetlenül ráfizettek, mert Hernádnémeti adóját "felverte, deli ifjait keresztény raboknak elvitte". A németiek - úgy látszik - szerették volna már visszacsinálni a dolgot, és a törökbarátságtól szabadulni. A török ezt megneszelve, bosszúból 1637-ben az egész vidéket felperzselte Hernádnémetivel együtt egészen Szerencsig. Ezeknek a gyalázatos portyázásoknak azonban nemcsak Hernádnémeti és társai voltak az okai, hanem a főbűnös Bethlen István, ki nem egyszer kérte, hívta és sürgette a törököt, hogy jöjjenek a Rákóczi-birodalmakba, és azt dúlják fel, és rabolják ki, hogy ez által is gyengüljön erős riválisának a hatalma.
Ebből az időből való az alábbi érdekes tanúvallomás, melyet "becsületes jobbágy Miklós, Báthory Zsófiának jobbágybírája tett: Tudom, hogy Hernádnémetiből való Kovács István nevű hajdúnak fiát elvitte a török, kit 100 forintokért ki akartunk váltani, de nem tudván megalkudni vele, odamaradt. Hogy utoljára megegyeztünk 75 frt-ban alkudtunk, 25 itce vajban, 25 kiló árpában és egy dézsma turóban. Ebben két esztendeig tartott meg, annak utána esztendőnkint mind föllebb föllebb verte, mostan immár másfélszáz török frt-ra verte, 30 kila árpát, 30 itce vajat, két dézsa turót". (Becsületes Véh Mátyás ugyanilyen vallomást tesz).
A soproni országgyűlés ráncbaszedésére azonban úgy látszik, nem sokat adtak a hernádnémetiek, mert tovább is úgy viselkedtek, mint a szabad hajdúk, annyira, hogy 1647-ben a pozsonyi országgyűlés ismét foglalkozik a község makacsságával, és erélyesen elkötelezik a közterhek viselésére.
Ennek az országgyűlési határozatnak érvényt is szereztek ezúttal. A törököt a királyi seregek visszaszorítják ismét Eger tájékára. A községgel szemben a legkisebb méltányossággal sincsenek - minden bizonnyal - közeli hűtlensége miatt. Ismételten hatalmas sarcot rónak ki rá, és nagyszámú katonát szállásolnak el a községben. Kemény János erdélyi fejedelem és I. Lipót magyar király a török elleni közös hadjárata alkalmával a "németekmya" nagyon siralmasan panaszkodnak a község lakói. Ez az érdekes és siralmas hangú levél Zemplén vármegye archívumában található. A törökös stílusú és ortográfiájú levél átírva a következő: "Az egész Nemes Vármegyének zempliny városában nekünk jóakaro Urainknak adassék. Az Ur Isten minden lelki és testijovaival algya es latogassa nagysagtokat, s ti kegyelmeteket. Mi okon kelletek Nagysagtokat s tikegyelmeteket meg találnunk, Szolga Bíro uram jelente, hogy az nemes vármegyének Zemplinyben Gyülese leszen, aztis jelente, hogy szomoru karvallasunkat irnok meg az Nemes vármegyére, az melyeket valallottunk az Nemetekmya. Mi Nagyságtokatnak, s ti kegyelmeteknek azt irhaczuk jo Lelkünk ismereti szerint, hogy mikor az elmult esztendőkben felvertenek bennünköt vallattunk tizen öt ezer forint erő karokat, mert csak lovainakot is különbnel különbet vitetek el töbeket száznál, hogy másodszor hozzánk beszalitottak az Nemeteket az meljeket Onodba vittetek akoris jo Lelkünk ismereti szerint is vallottunk ket szaz talér Karokat, mi egy szoval azt irhaczuk Nagysaghtoknak s ti Kegyelmeteknek, hogy teljesegel el untuk, s teljessegel majdon el is fogyatnak bennünköt, ha az Nemes Var Megye nem Provideal felöllunk Isten minden joknak igazgatasara s veghben vitelire vezerelje Nagysagh tokat s ti Kegyelmeteket Kivanyunk szegény varosül. Ezek után Isten tarca es eltesse jo egessegben Nagysagh tokat s ti Kegyelmeteket. Datum in Hernad Nemtei anno 1662, die 3 Xbris Nagysagh toknak s ti Kegyelmeteknek szeginy alazatos szolgai Közön szegessen az Hornad Nemetijek".

1567-ben a török megszállás alatt ismét elnéptelenedett, s később a Rákócziak korában - 1708-as évektől - kezdett fejlődni. A Rákóczi-birtokok konfiskálása után Hernádnémeti birtokosa az Aspremontok voltak, majd az Erdődy grófok, az Almássy, a báró Meskó család, gróf Zichyek, majd gróf Wimpffen Györgyné és báró Harkányi János.
Gyakoribb családnevek: Répási, Farkas, Boros, Posta, Csontos, Dovák, Filepkó, Hajdu, Kecskeméti, Nagy, Orosz, Óriás, Homolya, Czövek, Tóth, Fésűs, Bényei.
Lakosságának száma 1830-ban 1538 volt, míg 1910-ben 2238.

A katolikusoknak már 1400 elején önálló plébániájuk volt. Csúcsíves kis temploma a mellette álló plébánia-lakkal együtt 1500 első felében épült és 1609-ben a reformátusok foglalták el. 1769-ben ismét anyaegyház. A jelenlegi románstílű templomot, mely szent Joachim tiszteletére van szentelve, 1768-ban id. báró Meskó Jakab özvegye, Fáy Mária grófnő két oldalkápolnával látta el. Így nyerte keresztalakját. A tornyot 1883-ban építették mellé. A javadalmi földeket mind a báró Meskó család - mint kegyúr ajándékozta. Az anyakönyvek 1768-tól vannak vezetve. A katolikus híveknek a száma 1830-ban 320 volt, 1910-ben 1218.

A reformátusságnak 1609-ben létesült parókiája Hernádnémetiben. Az ősrégi gótikus templomot 1895-ben lebontották és tágas, új templomot építettek helyén, Katona építész terve szerint. Levéltárában őriznek egy eredeti adománylevelet Rákóczi Ferenctől. Híveinek száma 1830-ban 1218 volt, 1910-ben 1159.

1930-ban Polgári Lövészegyesület alakult, melynek elnöke Korcsmáros János volt.

Római katolikus temploma 1768-ban, a református templom 1895-ben épült. 

1953-ig Hernádnémetihez tartozott Gyömrő-tanya, Juhász-tanya, Ósiska, Újsiska.

Területe összesen 2896 hektár, ebből belterület 221 hektár.
A település lélekszáma: 3850 fő.
Legközelebbi város: Miskolc.


Galéria