
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Hernádnémeti honlapján. Külön köszöntöm azokat, akik az interneten barangolva községünk iránt érdeklődnek. Akik még nem ismerik településünket, azoknak néhány dolgot a figyelmébe ajánlok.
Teljes az infrastrukturális ellátottságunk, útjaink pormentesek, felnőtt háziorvosi, védőnői szolgálatunk működik, s gyermekorvosunk, fogászatunk van. Alapszolgáltatási Központunk a családok, a gyermekek és az idősek gondozása mellett nyári táborokat is szervez, ahol a gyermekek úszhatnak, nyelvet tanulhatnak, kézműves és más foglalkozásokon vehetnek részt. Hatalmas udvarral, tornaszobával, sószobával rendelkezik az óvodánk. Az általános iskolában gyógytestnevelés, két tanítási nyelvű, művészeti, számítástechnikai és úszásoktatás is folyik. Községünkben gazdag kulturális élet zajlik, rendezvényeinken minden kedves érdeklődőt szívesen látunk!
A helyieknek és az innen elszármazottaknak ajánlom figyelmébe a Galériát, ahol képet kaphatnak a régmúlt és a jelen eseményeiről, az itt élőkről. Kívánom, legyen teljes az örömük e virtuális utazásban.
Üdvözlettel:
Dr. Orosz Zsolt
polgármester
2007. november 6.
___________________________________________________________________________________
HIRDETMÉNY
Alulírottak, mint a 657100 kódszámú a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal, mint vadászati hatóság BO-08/FM/6688-3/2017 számú 2017. december 7. napján kelt határozatával megállapított 7930 ha alapterületű, Bekecs, Szerencs, Taktaszada, Taktaharkány, Hernádnémeti, Tiszalúc, Tiszadob településeket érintő vadászterületre vonatkozó, a vadászterületre vonatkozó, a vadászterület tulajdonosi közösségének az 1996. évi LV. törvény (továbbiakban: Vtv.) 14.§ (1) bekezdése szerinti, a vadászterület összes tulajdonosának tulajdoni hányada arányában számított 1/5 arányú tulajdoni hányaddal rendelkező tagjai
földtulajdonosi gyűlést hívunk össze,
a Vtv. 12. § (1) bekezdése szerinti döntések meghozatala céljából, az alábbiak szerint:
A tulajdonosi gyűlés időpontja: 2023. december 20 13.00 óra
A tulajdonosi gyűlés helye: Taktaharkány Nagyközség polgármesteri Hivatal
3922 Taktaharkány, Gépállomás utca 4.
Regisztráció: 2023. december 20. 12.00 óra
A tulajdonosi gyűlés napirendi pontjai:
___________________________________________________________________________________
Hernádnémeti Helyi Választási Iroda Vezetőjének
1/2023. (X. 26.) számú határozata
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi általános választásán Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete megválasztandó tagjainak számát 6 főben állapítom meg.
___________________________________________________________________________________
Hirdetmény
A Magyar Állam mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földügyi Központ (a továbbiakban: NFK) nyilvános árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonába és a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó 10 hektár térmértéket meghaladó földrészleteket.
Hernádnémeti település vonatkozásában a Hernádnémeti 072/3 hrsz. számú ingatlan
árverés keretében történő értékesítésére kerül sor.
Részletes információ az NFK honlapján (https://nfk.gov.hu/arveresek) érhető el.
___________________________________________________________________________________
Tájékoztatás az ügyeleti alapellátás 2023. április 1-től érvényes változásairól
___________________________________________________________________________________
2023. évi hulladéknaptár
___________________________________________________________________________________
TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BO1-2022-00080
___________________________________________________________________________________
TOP_PLUSZ-2.1.1-21-BO1-2022-000017
___________________________________________________________________________________
Újra lehet Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezni!
Két kiképzési ciklus és mintegy ezer résztvevő – ez az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ)
elmúlt kétévi mérlege.
Elsősorban a 18-25 év közötti, továbbtanulást tervező fiatalok, de akár 65 éves korig minden
magyar állampolgár jelentkezését várják, aki motiváltnak érzi magát és érdekli, milyen a katonák
élete.
___________________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy a Miskolci Járási Hivatal
HERNÁDNÉMETI ÜGYSEGÉDJÉNEK
ÜGYFÉLFOGADÁSI IDEJE
2022. október 28. napjától (péntek)
2023. március 17. napjáig (péntek)
SZÜNETEL
_______________________________________________________________
HIRDETMÉNY
Nemzeti földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatás, illetve
árverés mellőzésével történő értékesítésére vonatkozóan
_______________________________________________________________
2022. október 01-től a gyermekorvosi rendelés az alábbiak szerint alakul:
Hétfő: 08:00 - 11:30 óráig
Kedd: 08:00 - 11:00 óráig
Szerda: 08:00 - 11:00 óráig
Csütörtök: 13:00 - 15:00 óráig
Péntek: 8:00 - 11:30 óráig
Tanácsadás: szerda 11:00 - 12:00 óráig
Rendel: Dr. Huszár Edit
Asszisztens: Bárányné Varga Enikő
Telefon: 06-20/ 499-89-00
______________________________________________________________
-Hernádnémeti Nagyközség településszerkezeti terv
- Hernádnémeti Helyi Építési Szabályzata
- Hernádnémeti TRT – Belterület szabályozási terv
- Hernádnémeti TRT – Külterület szabályozási terv
_______________________________________________________________________
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
37. SZ. FŐÚT GESZTELY-SZERENCS KÖZÖTTI SZAKASZ NÉGYNYOMÚSÍTÁSA
________________________________________________________________________
Ezúton tájékoztatjuk, és egyben értesítjük Önöket, hogy a Tiszamenti Regionális Vízművel kötött együttműködési megállapodás alapján 2021. január 1-től a Nyugati főcsatorna használatához szükséges Gátfelhajtási engedélyek (Gátközlekedési engedélyek) kizárólagosan az alábbiak szerint vásárolhatók meg (bankkártyás fizetéssel, On-Line vásárlással, Applikáción keresztül):
A szükséges Gátfelhajtási engedély jelenleg az elektronikus jegyvásárlási platformon keresztül vásárolható meg, hamarosan elérhetővé válik a jegy fizikai megvásárlásának lehetősége. Az értékesítési partnereink listájáról hamarosan értesítjük Önöket!.
A bevezetésre kerülő új rendszer első komponense a Nyugati főcsatorna, amelyen a közlekedéshez kiadott, névre és adott járműre szóló engedély vagy vendégkártya szükséges.
A gátközlekedési, gátfelhajtási engedély megvásárlásának On-Line felülete a: http://gatfelhajtasiengedely.hu/ weboldalon érhető el.
Amennyiben az Engedély kérő még nem vásárolt a gatfelhajtasiengedely.hu weboldalon, akkor a vásárlási folyamat megkezdésének érdekében először regisztrálnia szükséges magát!
A sikeres regisztrációt, és annak megerősítését követően tud bejelentkezni a felületre, és megvásárolni a kiválasztott Gátfelhajtási engedély típust.
A Gátfelhajtási engedély megvásárlását, és elektronikus úton történő kifizetését követően a Számla automatikusan kiállításra kerül az Engedély megvásárlójának részére, melyet emailben küld meg a rendszer.
Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a Nyugati főcsatorna töltése kiemelt, és folyamatos ellenőrzés alatt áll, mely ellenőrzések során az illetékes szervek, hatóságok, és feljogosított személyek ellenőrzik a szükséges Gátfelhajtási engedély meglétét, és annak érvényességét.
Kérjük, kímélje meg Magát az ezzel járó kellemetlenségektől, birságtól, eltiltástól!
Az okos telefonokra letölthető applikáció hamarosan elérhető lesz Android és iOS eszközön egyaránt.
Amennyiben 3.5 tonna összsúlytól nagyobb járművel, vagy mezőgazdasági területművelés céljából szeretne a töltésen közlekedni, kérjük, vegye fel a kapcsolatot Ügyfélszolgálatunkkal!
Jelen levelemhez csatoltan megküldöm a Gátfelhajtási engedély Jegyvásárlási útmutatóját további szíves felhasználás céljából!
Amennyiben a rendszer használatával kapcsolatosan bármilyen kérdése merülne fel, vagy problémába ütközne, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz bizalommal, az ugyfelszolgalat@gatfelhajtasiengedely.hu email címen, vagy a +36 (70) 427-7405-ös telefonszámon.
üdvözlettel:
Fülöp Henrik
projektigazgató
_______________________________________________________________________
FELHÍVÁS
Felhívom Hernádnémeti Nagyközség lakosságának figyelmét arra, hogy azonnali hatállyal, országszerte
a baromfik kötelezően zártan tartásának
elrendelésére került sor. Ez azt jelenti, hogy
-
A baromfikat fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni, itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tárolni. Az alom tárolását lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani. Ezzel a szárnyasok és vadon élő madarak érintkezését lehetőség szerint ki kell zárni.
-
Az állatok megbetegedését, illetve annak akár a legcsekélyebb gyanúját azonnal be kell jelenteni az állategészségügyi szolgálat felé! Amennyiben az állattartó részéről ez nem valósul meg, az az állami kártalanításból való kizárást vonja maga után.
Az intézkedés azért vált szükségessé, mert a közelmúltban több európai országban is azonosították, elsősorban vadmadarakban, a madárinfluenza vírus jelenlétét. A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánkat is érintik.
A megelőzés érdekében, a zárt tartás mellett, a további járványvédelmi előírások szigorú betartása is kiemelten fontos!
Nyomatékosan kérjük az érintett gazdákat és tenyésztőket a felelős állattartói magatartásra, valamint a járványvédelmi előírások teljes körű betartására!
A járványvédelmi minimumfeltételek és további hasznos, naprakész információk, beleértve a nemzetközi terjedésről szóló legfrissebb adatokat is, elérhetőek a Nébih honlapján létrehozott tematikus aloldalon: https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza.
Hernádnémeti, 2020. december 4.
dr. Maksa Eleonóra sk.
jegyző
Hernádnémeti Polgármesteri Hivatal
_____________________________________________________________________________
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN TUDJÁK A KAPCSOLATOT FELVENNI A MUNKATÁRSAKKAL:
KÖZPONT: 46/594-220 / 0 MELLÉK
ADÓ ÜGYBEN: 46/594-220/ 7 MELLÉK
GYERMEKVÉDELMI ÜGYBEN: 46/594-220/ 4 MELLÉK
ANYAKÖNYV ÜGYBEN: 46/594-220/ 9 MELLÉK
EMAIL: HERNADNEMETI@GMAIL.COM
POLGÁRMESTERI HIVATAL
_______________________________________________________________________
Hasznos információkat tartalmazó tájékoztató szennyvízbekötésekkel kapcsolatban!
________________________________________________________________________
Felhívás higénés szabályok betartására
________________________________________________________________________
ÉRV. Zrt. - Lakossági tájékoztató/ Egyes műszaki tevékenységek szüneteltetésének feloldása
TISZTELT FELHASZNÁLÓINK!
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. mindenkori legfőbb célja a víziközmű-szolgáltatás biztonságos fenntartása. Munkatársaink a kialakult járványügyi helyzetben is mindent megtesznek azért, hogy továbbra is zavartalanul biztosított legyen az ivóvízellátás,
VÍZMÉRŐK CSERÉJE, OLVASÁSA, PLOMBÁZÁSA,
EGYES HELYSZÍNI KIVIZSGÁLÁS PANDÉMIÁS IDŐSZAKBAN>>
________________________________________________________________________
Tájékoztatás
Hernádnémeti Polgármesteri Hivatala a Kormány - a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, továbbá az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelete - alapján az alábbi, kizárólag a jogszabályban meghatározott ellenőrzött bejelentés fogadására szolgáló e-mail címet biztosítja:
hernadnemeti.bejelent@gmail.com
A megadott e-mail címen kizárólag a jegyző államigazgatási hatáskörébe tartozó, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) szerinti, kérelemre induló, engedély kiadására irányuló eljárások ügyintézésére kerül sor a kérelmező bejelentése alapján.
________________________________________________________________________
Tájékoztatás hulladékudvarok újranyitásával kapcsolatban
________________________________________________________________________
BMH Nonprofit Kft. tájékoztatása hulladékudvarokkal kapcsolatosan
________________________________________________________________________
Hirdetési felülettel segíti a helyi termelőket az Agrárminisztérium és a Nébih
________________________________________________________________________
HERNÁDNÉMETI NAGYNAGYKÖZSÉG
ÚJ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK ELKÉSZÍTÉSÉNEK
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓJA
________________________________________________________________________
Tisztelt Állattartók!
A mai tudományos tények és ismeretek szerint a hazánkban általánosan háziállatként tartott állatfajok (beleértve természetesen a kutyákat és a macskákat is) nem terjesztik aktív módon az emberek járványos koronavírusos megbetegedését (COVID-19) kiváltó kórokozót. Az emberi megbetegedések nem a háziállatainktól származnak és fordítva, a mai ismeretek szerint ezt az emberi megbetegedést kiváltó vírus nem betegíti meg a háziállatainkat.
_______________________________________________________________________
BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI
KORMÁNYHIVATAL
Miskolci Járási Hivatala
TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Ügyfelek!
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020 (111.11.) Korm. rendelet 3. § (1)-(2) bekezdése értelmében a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek, és a Kormány a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.
Tovább>>
_______________________________________________________________________
A kihirdetett veszélyhelyzet idejére az alábbiakban kérjük együttműködésüket:
_______________________________________________________________________
Eljárásrend a védőnői szolgálatra vonatkozóan:
- a munkavégzés a védőnői szobában történik.
- a tanácsadások megtartása szervezetten történik, előre egyeztetett időpontban a 06/20/580-4840 telefonszámon.
- várandós tanácsadás és a kötelező védőoltások beadása tanácsadáson előre egyeztetett időpontban történik.
- családlátogatás csak nagyon indokolt esetben történik.
A Járási Hivatal Kirendeltségét 2020. március 18-tól (szerdától) az alábbi telefonszámon lehet elérni:
46/594-220/8
dr. Orosz Zsolt
polgármester
_______________________________________________________________________
TISZTELT HERNÁDNÉMETI LAKOSOK!
A Kormány által elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel a katasztrófavédelemről szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §. (4) bekezdése alapján átruházott hatáskörömben eljárva, az alábbi rendkívüli intézkedések bevezetéséről döntöttem.
_______________________________________________________________________
MIRE ÜGYELJÜNK INGATLANVÁSÁRLÁS ELŐTT?
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. felelős víziközmű-szolgáltatóként az alábbi
figyelemfelhívással él ingatlanvásárlást tervező, leendő felhasználói számára.
_______________________________________________________________________
TÁJÉKOZTATÁS ÁLLAGMEGÓVÁSI KÖTELEZETTSÉGRŐL
A Felhasználók tulajdonában lévő házi ivóvíz- és szennyvízhálózatot, valamint a csatlakozó hálózat műszaki állapotát rendszeresen ellenőriznie kell a Felhasználónak!
_______________________________________________________________________
Hernádnémeti településre vonatkozó 2020. évi hulladékszállítási rendet tartalmazó hulladéknaptár ITT letölthető.
_____________________________________________________
INTÉZKEDÉSI TERVJAVASLAT
Hernádnémeti közutak zajtérképezési terve >>
Hernádnémeti országos közutak zajtérképezési terve>>
Az intézkedési tervjavaslatra vonatkozó észrevételeket az alábbi címre kérjük elküldeni:
hernadnemeti.hszolas@gmail.com
HERNÁDNÉMETI HELYI VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI
31/2019.(X.14.) számú határozata
A Hernádnémeti Helyi Választási Bizottság a polgármesterek választásának eredménye megállapítása tárgyában
Bővebben>>
32/2019.(X.14.) számú határozata
A Hernádnémeti Helyi Választási Bizottság az önkormányzati képviselők választásának eredménye megállapítása tárgyában
Bővebben>>
33/2019.(X.13.) számú határozata
A Hernádnémeti Helyi Választási Bizottság a roma önkormányzati képviselők választásának eredménye megállapítása tárgyában
Bővebben>>
_______________________________________________________________________
Hernádnémeti Helyi Választási Bizottságának határozata
Nyilvántartásba vétel
Polgármester:
15/2019.(IX.05.) Brosch Andrea 3564 Hernádnémeti, Rákóczi Ferenc utca 161. >>
16/2019.(IX.05.) dr. Orosz Zsolt 3564 Hernádnémeti, Rákóczi Ferenc utca 135. >>
Nemzetiségi:
17/2019.(IX.05.) Kolompár Katalin 3564 Hernádnémeti, Bartók Béla utca 2. >>
18/2019.(IX.05.) Balogh Béla 3564 Hernádnémeti, Bartók Béla utca 2. >>
19/2019.(IX.05.) Kótai Béláné 3564 Hernádnémeti, Bartók Béla utca 5/b. >>
20/2019.(IX.05.) Kótai Béla 3564 Hernádnémeti, Bartók Béla utca 5/b. >>
21/2019.(IX.05.) Zemlényi Barnabás 3564 Hernádnémeti, Jókai Mór utca 51. >>
Képviselők:
4/2019.(VIII.29.) Kertész István 3564 Hernádnémeti, Bocskai István u. 9. >>
5/2019.(VIII.29.) Harmaczi István 3564 Hernádnémeti, Erdei utca 4. >>
6/2019.(VIII.29.) Répási Tamás 3564 Hernádnémeti, Táncsics Mihály utca 9. >>
7/2019.(VIII.29.) Hajdu Viktorné 3564 Hernádnémeti, Dózsa György utca 98. >>
8/2019.(VIII.29.) Jakkel István 3564 Hernádnémeti, Rákóczi Ferenc utca 117. >>
9/2019.(VIII.29.) Répási János 3564 Hernádnémeti, Petőfi Sándor utca 10. >>
10/2019.(IX. 05.) Orosz Imréné 3564 Hernádnémeti, Rákóczi Ferenc utca 159. >>
11/2019.(IX.05.) Balákné Lövei Adrienn 3564 Hernádnémeti, Erdei utca 25. >>
12/2019.(IX.05.) Lipták Zoltán 3564 Hernádnémeti, Vörösmarty Mihály utca 16. >>
13/2019.(IX.05.) Brosch Andrea 3564 Hernádnémeti, Rákóczi Ferenc utca 161. >>
14/2019.(IX.05.) Madzin János 3564 Hernádnémeti, Petőfi Sándor utca 142. >>
22/2019.(IX.09.) Gaganetz Zsolt 3564 Hernádnémeti, Dózsa György utca 58. >>
23/2019(IX.09.) Hajdú Illés Imre 3564 Hernádnémeti, Petőfi Sándor utca 100. >>
Hernádnémeti Helyi Választási Bizottságának
24/2019. (IX.9.) számú határozata
Hernádnémeti Helyi Választási Bizottságának
25/2019. (IX.9.) számú határozata
Hernádnémeti Helyi Választási Bizottságának
26/2019. (IX.9.) számú határozata
______________________________________________________________________
Szavazólap-minta ellenőrzése és jóváhagyása határozat
______________________________________________________________________
Építsd újra önmagad!
Közösen könnyebb a mozgás
Verejtékben úszó, mégis jókedvű arcok fogadják a látogatókat Hernádnémetiben. A Nippon Zengo edzéseket Lugosi Petra edző irányításával végzik itt rendszeresen a vállalkozó kedvű helybéliek, mintegy újraépítve ezzel egészségüket.
Bővebben>>
Újraépítik önmagukat
Heti két alkalommal találkoznak azok a fiatalok és idősebbek, akik bekapcsolódtak a HIKO HONKYOHUSIN Alapítvány Építsd újra önmagad programjába.
Bővebben>>
______________________________________________________________________
Az Ifjúsági Garancia Rendszerről és a keretében megvalósuló GINOP 5.2.1-14 munkaerő-piaci programról tájékoztatás
Az Európai Unió támogatásával 2015-2021 közötti időszakban megvalósuló Ifjúsági Garancia Rendszer a 25 éven aluli (betöltött 15 év és még nem betöltött 25 év) fiatalok számára nyújt segítséget elhelyezkedésük, munkatapasztalat szerzésük, illetve képzésük támogatása révén, akik sem nem tanulnak, sem nem dolgoznak.
A program minél szélesebb körben történő megismertetése érdekében kérem, hogy az aktualizált, képzési listát - a hirdetőtábláikon elhelyezni szíveskedjenek továbbá a fiatalokat informálni a képzések lehetőségéről.
Képzésről érdeklődő fiatalok számára:
Amennyiben a fiatalt (18. életévét betöltött álláskereső) valamely tanfolyam (szakmai képzés) érdekli, bővebb felvilágosítást kaphat: Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály, Foglalkoztatási Osztálya, 3526 Miskolc, Zombori u. 2., I. emelet 104-es iroda.
Mokri Mónika: 46-502-800 / 135 mellék
Bátor Katalin: 46-502-800 / 148 mellék
Támogatott foglalkoztatással kapcsolatban:
Amennyiben a foglalkoztatni kívánt fiatal illetékesség szerint a Miskolci Járási Hivatalhoz tartozik, a bértámogatással kapcsolatban bővebb felvilágosítást kaphat. A vállalkozás a kérelem beadásához szükséges dokumentumokat igényelhet az alábbi elérhetőségen: Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya, 3526 Miskolc, Zombori u. 2., I. emelet 140-es iroda.
Lavrincz Krisztina: 46-502-800 / 180 mellék
Kapás Péter: 46-502-800 / 180 mellék
Együttműködését előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Pásztor János osztályvezető nevében és megbízása alapján:
Tóth Péter
GINOP 5.2.1. projekt munkatárs
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
Miskolci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály
3526 Miskolc, Zombori u. 2.
46-502-800 /103-as mellék
E-mail: toth.peter2@borsod.gov.hu
Induló képzések 2020. - február >>
______________________________________________________________________
Tájékoztatás matricás hulladékgyűjtő edényzet azonosítás bevezetéséről!
_______________________________________________________________________
2019. június 7. Csillagpont rádióadás - Dr. Orosz Zsolt polgármester riportja
_______________________________________________________________________
FELHÍVÁS
a kis létszámú (háztáji) sertésállományok tulajdonosai és felelős állattartói részére
a beteg és az elhullott házi sertések bejelentésének kötelezettségéről.
________________________________________________________________________
Tájékoztatjuk önöket, hogy a MÁV Zrt. Területi Igazgatóság Miskolc területének
vegyszeres gyomirtása megkezdődik, mely az alábbiak szerint történik:
2020. III. vegyszeres gyomirtás >>
________________________________________________________________________
Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésről
________________________________________________________________________
TELEPÜLÉS ARCULATI KÉZIKÖNYV
Hozzászólásokat, észrevételeit elküldheti nekünk a témával kapcsolatban a következő e-mail címre:
hernadnemeti.hszolas@gmail.com
___________________________________________________________________
Tájékoztatás a házhoz menő zöldhulladék gyűjtéséről
___________________________________________________________________
Tájékoztatás egyszeri segélyről és kivételes nyugellátás-emelésről
___________________________________________________________________
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében felújították a Gesztely – Bőcs – Kesznyéten, valamint a Hernádnémetit Tiszalúccal összekötő útszakaszokat, illetve Hernádnémeti belterületén padkaburkolással kerékpár sávot hoztak létre 3 km hosszban. A közútfejlesztést ünnepélyes keretek közt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, Koncz Ferenc, országgyűlési képviselő és Peiker Tamás, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatójának részvételével avatták fel.
A vendégeket dr. Orosz Zsolt polgármester köszöntötte és szólt arról, hogy milyen sokat jelent a település számára az útfelújítás és a kerékpáros sáv építése.
________________________________________________________________________
Ezúton szeretném tájékoztatni Önt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormáníhivatal Miskolci Járási Hivatal kormányablakainak nyitva tartása 2018. augusztus 6-tól módosult.
A Miskolci Járási Hivatal kormányablakainak új ügyfélfogadási ideje:
A kormányablakok jelenlegi működési helyszínei:
3530 Miskolc, Csizmadia köz 1. Telefon: 46/514-701
3530 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/795-645
3525 Miskolc, Vologda u. 4. Telefon: 46/795-286
2018. évben megnyíló helyszínek:
3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1-3. (Tiszai pályaudvar)
3561 Felsőzsolca, Szent István u. 25.
3432 Emőd, Hunyadi u. 27-29.
_____________________________________________________________________________
A „Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Miskolc város és térsége területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre
______________________________________________________________________________
Hernádnémeti Nagyközség településrendezési eszközeinek az Ipari Park területére vonatkozó módosításhoz kapcsolódó környezeti értékelés munkarész szükségességének megállapítása
Hernádnémeti Nagyközség településrendezési eszközeinek az Ipari Park kialakítására vonatkozó módosításhoz kapcsolódó környezeti értékelés munkarész jóváhagyásához Határozat.
__________________________________________________________________________________
Jóváhagyott rendezési terv módosítás
___________________________________________________________________________________
A Hernádnémeti Sportegyesület MLSZ felé benyújtott sportfejlesztési kérelme pozitív elbírálásban részesült, melynek köszönhetően megújul az élőfüves pálya, valamint az utánpótlás is új sporteszközökhöz jut.
- Sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem jóváhagyása
![]() |
![]() |
Hernádnémeti honfoglalás kori település, a honfoglaló magyarok vezérszállása volt. A községből honfoglalás kori agyagedény is előkerült, melynek mérete, alakja, formája arra utal, hogy Hernádnémeti az Aba nemzetség birtoka volt. Az Árpád-házi királyok uralkodása alatt ez a terület is állandó testvérharcok szintere. Emiatt a község egy időre teljesen elnéptelenedett, majd újra benépesült I. László uralkodása alatt. Hernádnémeti összetett név: az első tag (Hernád) nevét a Hernád folyóról kapta. A község a folyó bal partján fekszik. A Hernád szó történelmi hagyományokat őriz, amely még a honfoglalás korát is megelőzi. Történelmi szempontból névváltozatai igen érdekesek. A rómaiak földrajzíróinál összefolyás, a germánoknál ágas-bogas, a szlávoknál feketevár, a XIII. század közepe táján kelt királyi adománylevelekben Herrad változatban él.
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |